Such György lett a Magyar Rádió elnöke

InfoRádió / MTI
2006. július 10. 22:10
Such Györgyöt választotta a Magyar Rádió elnökévé a közszolgálati médium társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratóriuma.

A közgazdász végzettségú Dr. Such Györgyöt, aki korábban a Magyar Narancs alapító szerkesztőjeként, a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyetteseként, a  Magyar Televízió alelnöként, az Infostart Rt. vezérigazgatójaként és az InfoRádió programigazgatójaként is dolgozott,  korábban a Magyar Rádiót felügyelő közalapítvány kuratóriumának nyolc tagú elnökségének hét tagja támogatta.
/>/>/>A nagykuratórium megválasztása előtt több órán át hallgatta meg a jelöltet, akit a kuratórium elnöksége alig egyórás ülésén jelölt a közszolgálati médium élére.
/>/>
/>/>A Magyar Rádió elnökét az ötödik kísérletre sikerült megválasztani. Dr. Such György augusztus elsején veheti át a közrádió vezetését.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást