Ismét Such Györgyöt jelölték a Magyar Rádió élére

InfoRádió / MTI
2006. július 10. 11:06
Such Györgyöt jelölte a Magyar Rádió elnökének a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége.

Az egyik kurátor a távirati irodának nyilatkozva azt mondta: a nyolc tagú testület ülésén heten voksoltak a Magyar Televízió korábbi alelnökére.

Such György megválasztásához a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium kétharmados jóváhagyására is szükség van.

A mostani elnökválasztási kísérlet másfél éven belül az ötödik. Tavaly május elején a nagykuratóriumban nem kapott a megválasztáshoz elegendő voksot az elnökség által támogatott Such György, a következő három körben pedig már jelöltet sem sikerült állítani a posztra.

A kuratóriumi elnökségbe az MSZP és a Fidesz három-három, az SZDSZ és az MDF egy-egy tagot delegált; a nagykuratórium az elnökségi tagokból, valamint a civil szervezetek által delegált 21 kurátorból áll.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást