Hivatalosan is Katona lesz Demszky egyik kihívója

InfoRádió / MTI
2006. július 8. 14:41
Hivatalosan is Katona Kálmán az MDF főpolgármester-jelöltje, miután az ellenzéki párt választmánya egyhangúlag támogatta jelölését.

A politikus a döntés után elmondta: győzelme esetén környezetbarát szemlélettel kívánja irányítani Budapestet.

Közlése szerint ez nem környezetvédelmi programot jelent, hanem olyan "környezetpolitikát, amely minden Budapesttel kapcsolatos döntésre kiterjed".

Katona Kálmán úgy vélte: a főváros gazdálkodása kezelhető, hiszen Budapest jobb helyzetben van, mint az ország.

"Nagyon örülök, hogy Demszky Gábor közös SZDSZ-MSZP jelölt, egy markáns baloldali politikával. Tarlós István rendpárti konzervatív politikája egy határozott jobboldali politika. Én egy olyan centrumpolitikával kívánok végigmenni ezen a kampányon, amely korszerűen konzervatív, de (...) hordozza azokat a nemzeti-liberális elemeket, amely az MDF-nek mindig (...) a sajátja volt" - mondta Katona Kálmán.

Kérdésre válaszolva közölte: nem tartja szükségesnek azt, hogy jobboldali többség esetén baloldali főpolgármester helyettese is legyen.

Makay Zsolt, a párt kampányfőnöke elmondta: az őszi választásokon az MDF a fővárosban és a megyékben is önálló listával indul.

Az országos választmány elfogadta a párt önkormányzati választásra szóló kampánystratégiáját.

Döntöttek a kampánystábról is, amelynek tagja Dávid Ibolya pártelnök, Herényi Károly, frakcióvezető, Katona Kálmán, a párt választmányának elnöke, Hock Zoltán elnökhelyettes és Almássy Kornél parlamenti képviselő.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást