"Ha van Magyarországon konzervatív ember, akkor az Kovács János"

Infostart
2006. július 6. 12:29
Kovács János kinevezésével megszűnt a reformok esélye az operaházban - véli a leváltott főzeneigazgató, Győriványi Ráth György. A karmester szerint átgondolatlan politikai játékok színtere lett a Magyar Állami Operaház.

Győriványi Ráth György leváltása kapcsán azt hangsúlyozta az InfoRádióban, hogy eleve is csak egy rövid időre szerződött. Hegyi Árpád Jutocsa arra kérte fel, hogy segítsen befejezni azokat a munkálatokat amik félbemaradtak Kesselyák Gergely lemondásával.

"Annyi történt csak, hogy elvileg az én szerződésem a pályázat kiírásáig tartott volna" - jegyezte meg a karmester, aki szerint azonban Magyarországon egyáltalán nem meglepő, hogy egy intézmény nem tartja magát az eredeti megállapodáshoz.

Győriványi Ráth György azonban elkeserítőnek találja, hogy egy olyan embert neveztek ki az operaház élére, akinek szeptembertől meg kel osztania idejét az intézmény és az önkormányzati kampány között, és könnyen lehet, hogy polgármester is lesz belőle, ami azt jelenti, hogy hamar elhagyja majd az operaházat.

Ha van Magyarországon konzervatív ember...

Vass Lajos egyébként "személyében nem lenne alkalmatlan erre a pozícióra", de ez egy bonyolult intézmény, és eddig minden főigazgatónak legalább egy év kellett ahhoz, hogy kiigazodjon rajta - tette hozzá a karmester.

Győriványi Ráth György kiemelte: Kovács Jánost nagyon tiszteli, mint karmestert, de azt tudni kell róla, hogy semmiféle reformnak nem híve.

"Ha van Magyarországon az operajátszásról konzervatívan gondolkodó ember, akkor ez éppen Kovács János. Az ő odahelyezésével gyakorlatilag biztosítva van az, hogy reformokra a Magyar Állami Operaházban nem fog sor kerülni" - fogalmazott a karmester, hozzátéve: leginkább úgy érzi, hogy a politika ismét kibabrált az operaházzal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást