Volt nincs vasút - 942 kilométeren

InfoRádió / MTI
2006. július 5. 15:59
Közel ezer kilométernyi vasútvonalon megszünteti a kormány a személyszállítást - jelentette be Kóka János gazdasági miniszter. A Fidesz szerint az átszervezések ellehetetlenítik a vidéki Magyarország életét. Szijjártó Péter szóvivő szerint a kormány nem más, mint egy "pénzbehajtó bizottság".

A kormány 28 vasúti mellékvonalon megszünteti a személyszállítást - jelentette be a kormány ülése után a gazdasági miniszter.

A közlekedési reform jegyében elbocsátanak 2500 MÁV-dolgozót, eladják a vasúti áruszállítási üzletágat és összevonnak több Volán társaságot is.

Kóka János szerint a 942 kilométernyi vasútvonal a MÁV teljes pályahálózatának 12,2 százalékát jelenti, amelyen az összes utas kevesebb mint 2 százaléka utazik. Egy vonaton átlagosan 19-en utaznak - indokolta a döntést a gazdasági miniszter.

Kóka János a helyközi tömegközlekedés reformját ismertetve hozzátette: a kormány döntött a vasúti áruszállítás, azaz a MÁV Cargo eladásáról. A bevételből a személyszállítás körülményeit javítanák.

Elbocsátások, fejelsztések és verseny

A miniszter közölte azt is, hogy várhatóan még idén 2500 főt bocsátanak el a MÁV-tól. A racionalizálás eredményeként évi 40-50 milliárd forint költségcsökkenésre számít a kormány.

Részben ebből finanszíroznák azt az évi 50-80 milliárdos fejlesztést, amelynek keretében nagysebességű nemzetközi vasútvonalakat építenek, elektronikus jegyeket vezetnek be, és összehangolják a vasút és a Volán buszainak menetrendjét.

A távolsági buszokról szólva hozzátette, hogy a következő években összevonják az egy régióban található Volán-társaságokat, 2012-től pedig versenyeztetni fogják a helyközi tömegközlekedést.

"Ellehetetlenítik a vidék életét"

A MÁV szárnyvonalainak felszámolása és a Volán átszervezése ellehetetleníti a vidéki Magyarország életét - reagált a bejelentésre a Fidesz szóvivője szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter szerint az intézkedések következtében csökken az igénybe vehető tömegközlekedési lehetőségek száma és nő a szolgáltatások ára.

Mint mondta, szerdai ülésén a kormány nem csak a MÁV egyetlen nyereséges üzletágának magánosításáról döntött, hanem megnyitotta a lehetőséget a Volán társaságok és egyes tömegközlekedési járatok privatizálása előtt is.

Szijjártó: a kormány egy pénzbehajtó bizottság

Szijjártó Péter szerint a választások óta minden kormányülés után megszorító intézkedéseket jelentenek be.

"A Magyar Köztársaság kormánya átalakult egy pénzbehajtó bizottsággá, amely minden héten arról hoz döntést, hogy a társadalom éppen melyik részétől hajtja be azt a pénzt, amelyre az elhibázott gazdaságpolitikája miatt van szüksége" - mondta a Fidesz szóvivője.