Jogerős döntés a Keller kontra Szász perben

InfoRádió / MTI
2006. július 5. 13:46
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen elutasította Keller László volt közpénzügyi államtitkár keresetét, amelyet személyiségi jog megsértése miatt indított a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) korábbi elnöke ellen.

Szász Károly ügyvédje elmondta: a volt államtitkár tavaly nyáron indított pert a PSZÁF volt elnöke ellen, mivel a szervezet vezetője azt nyilatkozta, hogy a Keller László vezette államtitkárságon egy több oldalas dokumentumot készítettek, és annak elkészítésében titkosszolgálati eszközöket is alkalmaztak.

Szalay Péter hozzátette: ügyfele feltételezését Keller László korábbi nyilatkozataira, valamint egy mintegy 20 oldalas, az államtitkárságon készült, róla szóló írásos anyagra alapozta, amelyet valaki eljuttatott hozzá.

Az ügyvéd hangsúlyozta: a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az alperes sikeresen bizonyította: az általa koholmányként jelzett anyag a felperes által vezetett államtitkárságon készült.

Szalay Péter azt mondta: a bíróság egyetlen pontban sem találta megalapozottnak a felperesi kereseti kérelmet, ezért azt jogerősen elutasította.