Fidesz: a kabinet tehet a benzinárrobbanásról

InfoRádió / MTI
2006. július 5. 11:35
A Gyurcsány-kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt szabadultak el a benzinárak - mondta Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő.

Az ellenzéki politikus közölte: a benzin árának emelkedése 300 millió forinttal károsítja meg havonta a magyar családokat és vállalkozásokat.

A megszorításokra épülő kormányzati gazdaságpolitika számos ponton nehezíti az emberek életét - tette hozzá.

Utalva a kormányfő 2005 szeptemberében tett kijelentésére, amikor Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a MOL tanúsítson mértékletességet, a fideszes politikus megjegyezte: ez azt jelenti, hogy a kormányzatnak van lehetősége a benzin árának alakítására.

A benzinár-növekedés hatására drágább lesz a szállítás, a tömegközlekedés, az építőipar, és nehezebb helyzetbe kerülnek a vállalkozások.

Véleménye szerint a kőolaj világpiaci ára nem mutatott olyan növekedést az utóbbi időben, ami indokolná a magyarországi benzinár ilyen mértékű növekedését.

A forint folyamatos gyengülése az, ami a benzinár emelkedését okozza - tette hozzá.

Hangsúlyozta: "a forint folyamatos gyengülése nem külső tényezők miatt következik be, hanem a kormány gazdaságpolitikai intézkedései miatt".