Megússzuk a hídlezárást

Infostart
2006. július 4. 11:55
Budapest idén megússza a Szabadság-híd lezárását. A Fővám téri metrómegálló építésének két-három hónapos csúszása miatt legkorábban jövő év elején kezdenek hozzá a híd felújításához. Attól kezdve viszont a legtöbb, amire számítani lehet, hogy az egyik járda mindig használható lesz.

A Fővám téri metrómegálló építése a tervezési pályázat megismétlése miatt két-három hónapot csúszik - tudta meg az InfoRádió.

Gulyás László, a BKV-hoz tartozó DBR Metró projektigazgatóság vezetője elmondta, hogy emiatt a Szabadság-híd év végétől tervezett lezárására sem kell számítani.

Hozzátette, hogy a hidat valószínűleg februárban, vagy márciusban zárják le.

Arra a kérdésre, hogy mennyire lesznek szigorúak a forgalomkorlátozások, Gulyás László azt mondta: a tervezők maximum annyit tudnak ígérni, hogy az egyik járdán lehet majd közlekedni.

Korábbi nyilatkozatok szerint a Szabadság-híd felújítására azért kerül sor, mert a metróépítés miatt amúgy is erősen korlátozni kell majd a Fővám tér forgalmát, így "egy füst alatt" elintézhető a hídrekonstrukció is. A híd felújítása becslés szerint egy évig tarthat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást