Lejárt termékek, rosszul működő hűtők, nem megfelelő tárolás

Infostart
2006. július 4. 16:55
Csaknem 10 napja tart az élelmiszerbiztonsági ellenőrök razziája a vendéglőkben, illetve a nagy tömegeket, vagy gyerekeket ellátó konyhákon, az InfoRádió értesülése szerint azonban kirívó szabálytalanságot egyelőre nem találtak. A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója közölte: a szúrópróbaszerű ellenőrzésekkor általában romlott hús árusítása, vagy a higiénés szabályok megszegése miatt bírságolnak.

Az augusztus végéig tartó akció során elsősorban azokat az egységeket ellenőrzik, amelyek különös kockázatot jelentenek a nyári időszakban - mondta az InfoRádiónak Szeitzné Dr. Szabó Mária.

Az élelmiszerbiztonsági hivatal főigazgatója szerint ez elsősorban a nagyforgalmú helyeket jelenti, ahol nagy tömegeket veszélyeztethet az étkeztetés, illetve azokat a konyhákat, amelyek különösen érzékeny fogyasztókra, például óvodákra, bölcsődékre, nyári táborokra főznek.

A főigazgató kiemelte: nem csak a termékeket és az általános higiéniát vizsgálják, hanem a termékek nyomonkövethetőségét szolgáló dokumentációt is. Az ellenőrzés során néhány terméknél vissza is nyúlnak a számlán megjelenő előállító üzemhez, vagy importálóhoz.

Kirívó szabálytalanságot nem találtak

Szeitzné Dr. Szabó Mária szerint kirívó szabálytalanságot egyelőre nem találtak, és kis mértékben javult a higiéniás fegyelem is. Még mindig gyakori problémát jelentenek a lejárt termékek, a nem megfelelően működő hűtők, vagy az, hogy nem hűtve tárolják a termékeket, illetve úgy helyezik el azokat, hogy szennyezik egymást.

Előzetes figyelmeztetés ezekben az esetekben nincsen, hiszen pontosan lehet tudni mi az elvárás, mi áll a jogszabályokban. Így rögtön büntetést szabnak ki - mutatott rá a főigazgató, aki szerint a bírságnak van visszatartó ereje, főleg ha konzekvensen szabják ki azokat, és ha rendszeresek az ellenőrzések.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást