Azt hitték a gyilkosok, hogy 70 milliót tart otthon

InfoRádió / MTI
2006. július 4. 12:33
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egy hét évvel ezelőtti gyilkossági ügyben.

A BRFK bűnügyi főosztályának helyettes vezetője közölte: az emberölés 1999. március 12-én, a Dohány utcában történt.

Négy férfi erőszakkal behatolt egy lakásába, ahonnan meg akarták szerezni a tulajdonos értékeit - mondta Fülöp Valter alezredes.

"Úgy tudták, a zöldségesként dolgozó férfi 70 millió forintot tart otthon az ágyneműtartójában" - tette hozzá.

A lakás tulajdonosa ellenállt a támadóknak, ezért egyikük egy 9 milliméteres fegyverrel közvetlen közelről fejbe lőtte. A 39 éves sértett azonnal életét vesztette.

A négy elkövető közül kettőt a rendőrök rövid időn belül elfogtak, egy másik öngyilkos lett, míg a negyedik tettest hét évvel a történtek után fogták el.