Sólyom tekintélye a tét a legfőbb ügyész megválasztásakor

Infostart
2006. július 3. 07:42
Hétfőn szavaz a parlament a legfőbb ügyész személyéről. Sólyom László köztársasági elnök áprilisban Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészét javasolta a posztra. Az MSZP és az SZDSZ is közölte: nem támogatják az államfő jelöltjét.

A köztársasági elnök bízik abban, hogy Horányi Miklóst megválasztja a parlament legfőbb ügyésznek - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Elemző főosztályának vezetője.

Kumin Ferenc szerint a köztársasági elnök egy olyan személyt választott ki, akit kizárólag a szakmai alkalmassága okán lehet megválasztani, függetlenül attól, hogy milyen a parlamenti többség.

Ez garanciát jelenthet arra, hogy pártatlan ember kerüljön a posztra, és így kikerülhet a legfőbb ügyész személye a politikai támadások középpontjából - vélekedett a főosztályvezető.

Kumin Ferenc szerint, ha nem szavazza meg a parlament Horányi Miklóst, a következő személy kiválasztásánál is ugyanolyan elv szerint járna el az államfő, mint korábban.

"Az a fajta egyeztetés, amikor a pártok megmondják , kit szeretnének, továbbra sem tűnik járható útnak" - mutatott rá a Köztársasági Elnöki Hivatal Stratégiai és Elemző főosztályának vezetője.

A korábbi legfőbb ügyész, Polt Péter hatéves megbízatása május 16-án járt le. A köztársasági elnök jelöltjének megválasztásához egyszerű többség, azaz a jelenlévők 50 százalékának voksa plusz egy szavazat szükséges.

A köztársasági elnök a legfőbb ügyész választását megelőzően felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén.

Az MSZP és az SZDSZ is közölte a szavazás előtt: nem támogatják Horányi Miklós főügyésszé választását.

{{keretes_cim}}

Ha a parlament nem választja meg a legfőbb ügyészt, akkor a nemmel szavazóknak kellő indokoz is fel kell hozniuk, miért tartják alkalmatlannak a posztra Horányi Miklóst - jelentette ki az InfoRádiónak Lánczi András politológus.

A szakember elmondta: az államfőnek nem kell egyeztetnie a pártokkal a jelölt személyéről.

Önmagában nincs abban semmilyen hatalmiközpont-építési törekvés, hogy a köztársasági elnök ezt figyelembe véve jár el - hangsúlyozta az egyetemi tanár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Boros László a legfõbb ügyész választásáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lánczi András a legfõbb ügyész választásáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kumin Ferenc
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Az InfoRádió összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást