Gyurcsány: ha szíjat hasítanak a hátamból, akkor se!

InfoRádió / MTI
2006. július 3. 09:17
Kis összegű és nem mindenkire kiterjedő vizitdíj bevezetését pártolja a kormányfő. Gyurcsány Ferenc erről a közszolgálati televízió reggeli műsorában beszélt, ahol elmondta azt is: ragaszkodik a 13. havi nyugdíj megtartásához.

A miniszterelnök saját elmondása szerint inkább vizitdíj-párti, de hozzátette: majdnem ugyanannyi érv szól a vizitdíj ellen is, mint mellette.

A kormányfő közölte: egy jelképes összegű és nem teljes körű vizitdíjat tud elképzelni, de azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy valóban bevezetik-e.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a vizitdíjból nem származik sok bevétel, de szerinte a lényeg a tudatosabb magatartás kialakítása.

A nyugdíjrendszert is át kell alakítani

A miniszterelnök szólt arról is, hogy a nyugdíjrendszert meg kell változtatni, mert ha minden változatlan marad, akkor 2012-ben a rendszer már nem lesz finanszírozható.

Az év második felében elkezdik a vitát a nyugdíjrendszerről - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "ha szíjat hasítanak a hátamból, akkor sem fogom feladni a 13. havi nyugdíjat, csak azért, hogy megtakarítsunk".

A Nemzeti Fejlesztési Terv sorsa

A kormányfő közölte azt is: a tervek szerint a kormány októberben nyújtja be az Európai Uniónak a Nemzeti Fejlesztési Tervről szóló javaslatokat.

A kabinet elképzeléseit a két hónapos egyeztetés után július végén hozzák nyilvánosságra; a parlament várhatóan szeptemberben vitázik a tervezetről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást