A kormánypártok halmozzák a listákat

Infostart
2006. július 3. 16:22
Három listát is állít az MSZP és az SZDSZ a IX. kerületben az önkormányzati választáson: egy-egy saját és egy közös listát hoznak létre. A szavazatoptimalizáló technika nem példa nélküli, de nem is gyakori.

A kerületben 15 egyéni választókerület van, 6-ban minkét párt megméretteti magát. Kilencben azonban közös jelöltet állítanak, ezekben ugyanis akár jobboldali győzelmet is hozhat, ha a koalíciós pártok nem működnek együtt - mondta a InfoRádióban Bánsági Tamás, az MSZP kerületi elnöke.

A két párt így összesen három kompenzációs listát állít fel. A közös jelöltekre leadott, mandátumot nem eredményező töredékszavazatok egy közös listán számítódnak be, amelyből 50-50 százalékos arányban osztozik az MSZP és az SZDSZ.

Bánsági Tamás elmondta: mindez nem ütközik a törvényi szabályozásba, a kerületben ugyanis az a szervezet állíthat listát az önkormányzati választásokon, amely legalább 5 egyéni jelöltet elindít. Ennek a követelménynek pedig a három lista mindegyike eleget tesz.

Az SZDSZ fővárosi elnöke cáfolta, hogy a két párt azért állít fel három listát, mert nem tudtak megegyezni egyes posztokról.

Lakos Imre elmondta: ahol nem akarják megosztani a koalíciós pártok szavazóit, ott közös jelöltet állítanak, ahol azonban az egyik párt képviselője elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy önmagában is mandátumot szerezzen, ott külön indulnak a pártok.
Lehetnek azonban olyan körzetek is, ahol együtt sem lenne esélye az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, itt a listák erősítése miatt indítanak két politikust.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lakos Imre
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Bánsági Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást