eur:
394.17
usd:
365.31
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fodor Gábor: ez nem parlamentáris demokrácia

Fodor Gábor szerint hiba volt eltitkolni a választási kampányban az ország valós helyzetét. Az SZDSZ ügyvivője az indexnek adott interjújában úgy vélte: alkotmányos kötelezettség az emberek tájékoztatása. A kormánypárti politikus szintén az alaptörvénnyel ellentétesnek tartja a miniszterelnök által a kormány mellett létrehozott testületeket.

Fodor Gábor szerint a kormányoldal eljátssza a hitelességét a választók előtt, amikor kiderül: mást ígért a kampányban, mint amit megvalósít. "Ezért tartom nagy problémának azt, ami most történik. Ennek a koalíciónak a legnagyobb értéke a hitelesség, ezért tudott nyerni, és most ezt teszi kockára. Nem a csomaggal, hanem azzal, ami körülötte van. Õszintén és tisztán kellene beszélni" - fogalmazott az indexnek adott interjújában a liberális politikus.

Fodor Gábor szerint nem szabad még egyszer olyan helyzetet előidézni, amikor a választási győzelem és a siker érdekében nem tesznek meg bizonyos dolgokat. "A költségvetési egyensúly érdekében már egy-két évvel ezelőtt is lehetett volna lépni. Csak ezeknek is lett volna politikai kockázata. Anélkül, hogy analizálnánk a múltat, egy cezúrát kellene húznunk. És a kormánynak - szemben az eddigi magyar politikai gyakorlattal - innentől kezdve tisztán és őszintén kell beszélnie. El kell ismerni a felelősséget, a hibákat, és ki kell jelenteni, hogy a jövőben ilyen többet nem lehet" - mondta az SZDSZ ügyvivője.

"Nem szabad félúton megállni"

Fodor Gábor nagy dolognak tartja, hogy a kormányfő hajlik a népszerűtlen döntések meglépésére. "Az, hogy Gyurcsány Ferenc a parlamentben kimondta, a kormánynak van felelőssége a történtekért, újszerű dolog, ami eddig nem volt szokás Magyarországon. Ezt nagyra értékelem, de ez nem elég. Az SZDSZ-nek kell a reformok és a változások motorjának lennie" - vélekedett Fodor Gábor.

A kormánypárti politikus szerint a mostani intézkedések megszorítások, de nem szabad félúton megállni. Fodor Gábor ugyanakkor kifogásolta az egyeztetés folyamatát, azt, hogy voltak olyan döntések - így az Államreform Bizottság és a Fejlezstési Ügynökség létrehozása - melyről az SZDSZ tagsága csak a bejelentéskor értesült. "Világossá kell tenni, hogy az amit Gyurcsány Ferenc létrehozott, az a két testület, nemcsak udvariatlanság, ami óhatatlanul sebeket hagy a politikai partnerben, hanem alkotmányosan is hiba" - vélekedett.

"A demokratikus normákhoz ragaszkodni kell

"A kormányfő ugyan kiváló embereket bízott meg ezek vezetésével, de az viszont probléma, hogy ezek a testületek döntéseket fognak hozni, mert egy parlamentáris demokráciában döntéseket csak olyan emberek hozhatnak, akik politikai felelősséggel rendelkeznek, és akiken ez a felelősség számon kérhető. A miniszterelnök akkor járt volna el helyesen, ha tárca nélküli minisztereket csinált volna belőlük. A miniszterelnök nem vállalhatja a felelősséget értük. Ezt másnak hívják, nem parlamentáris demokráciának. Azt nem lehet megcsinálni, hogy kivisszük a döntéshozókat a felelősségi körből. Ez nem helyes, és ha ebbe belevontak volna bennünket is, ezt nagyon határozottan szóvá is tettem volna. A demokratikus normákhoz ragaszkodni kell" - jelentette ki Fodor Gábor.

Az SZDSZ ügyvivője egyelőre nem tudja, hogy indul-e a párt elnöki posztjáért, erről az önkormányzati választások után dönt. Fodor Gábor lát negatív folyamatokat a párton belül: "a leghatározottabban harcolni fogok a kiszorítás politikája ellen, amikor csak az a gondolkodásmód, az a baráti kör érvényesülhet, amelyik egy csoporthoz tartozik. Én mindig arra törekedtem, hogy mindenkivel együttműködjek" - mondta.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×