eur:
395.83
usd:
367.32
bux:
65309.69
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kilenc év után fogták el a fővárosi gyilkosság gyanúsítottját

Egy 1997-ben elkövetett gyilkosság gyanúsítottját fogták el a határőrök Nagylaknál - közölte az Orosházi Határőr-igazgatóság sajtóreferense.

A nagylaki határőrök egy Románia felől érkező francia honosságú kisteherautót ellenőriztek, amikor kiderült, hogy annak 39 éves román állampolgárságú vezetőjét körözik - közölte Kunos Gyula.

A férfit 1997 novembere óta emberölés miatt keresi a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A gyilkossággal gyanúsított román férfit a határőrök átadták a rendőrségnek - tette hozzá a százados.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×