Fizetnünk kell Táncsics volt börtönéért

InfoRádió / MTI
2006. június 26. 15:18
Az amerikai elnök munkatársai azt mondták magyar partnereiknek, hogy reményeik szerint október 23-a előtt visszakerül magyar tulajdonba az az épület, amelyben egykor Táncsics Mihály raboskodott. Erről a külügyi szóvivő beszélt.

A szóvivő annak kapcsán beszélt erről, hogy a Népszabadság című lap - a New York Times hétvégi cikkéről tudósítva - hétfői számában azt írta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök váratlan helyzet elé állította George W. Bush-t csütörtökön Budapesten, amikor azt mondta, ígéretet kapott a volt börtönépület visszaadására.

"Bush úr arca elvörösödött és megrázta a fejét, lenézett és nevetett, és ez a nevetés egyeseket arra késztetett, hogy eltűnődjenek, pontosan milyen ígéretet is tett" - idézett Polgár Viktor az amerikai lap írásából.

"Az ígéret az, hogy az ingatlant Magyarország visszakapja tulajdonába" - jelentette ki a szóvivő.

Hozzátette: a Táncsics utcában található nagyméretű telken több épület is található, az is, amelyik 1848-ban börtön volt.

A második világháború vége óta amerikai tulajdonban lévő épületről évek óta folynak a magyar-amerikai tárgyalások, és ezt a folyamatot - ahogy Polgár Viktor fogalmazott - Bush múlt heti magyarországi látogatása felgyorsította.

A külügyi szóvivő emlékeztetett arra, hogy a Táncsics-börtön épületét 1985-ben Magyarország már visszakapta tulajdonába, használatba azonban nem tudta venni, hiszen csak amerikai tulajdonon keresztül lehetett megközelíteni. Ezért a magyar állam évi egy dollárért 33 évre bérbe adta az egykori börtönépületet az Egyesült Államoknak.

"Most a teljes ingatlanegyüttes visszakerül magyar tulajdonba, vélhetően valamiféle ellentételezés mellett" - közölte a szóvivő, aki szerint feltehetően egy másik budapesti ingatlant kap az Egyesült Államok.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást