Gyurcsány: nyár végéig eldől a vizitdíj sorsa

InfoRádió / MTI
2006. június 24. 17:51
Ismertette a közeljövőben tervezett reformok végleges menetrendjét a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a Balatonőszödön rendezett kétnapos kormányülés után közölte: a kiigazítás célja a költségvetési egyensúly megteremtése és megőrzése.

A kormányfő elmondta: a költségvetési hiánynak 2008-ra három százalék közelébe kell kerülnie.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: fejlesztéspolitikai célként a foglalkoztatottság növelését és a tartós gazdasági növekedést fogalmazzák meg, a reformokkal pedig új társadalmi szerződést hoznak létre a közszolgáltatások fenntarthatóságáért.

A miniszterelnök az állam által nyújtott támogatásokról szólva elmondta: azok célzott szociális támogatások lesznek, amelyet ártámogatás helyett a rászorulók kapnának. A kormány szerdán ismerteti a gázárra vonatkozó szociális kompenzációs rendszert.

Előbb a reform, aztán a törvény?

A kormányfő szólt arról is: az egészségügyi reform már a jövő hónap végéig elindul, az ágazat átalakításához szükséges törvénymódosításokat augusztus végéig dolgozzák ki, az év végéig pedig újabb törvénycsomagról és a nyugdíjról döntenek.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök közölte: legkésőbb augusztus végéig döntenek arról, legyen-e vizitdíj, a több-biztosítós rendszer kérdésében pedig az év végéig hoz döntést a kormány.

A kormányfő hozzátette: a köz- és felsőoktatási reformról Hiller István oktatási és kulturális miniszter kedden ad részletes tájékoztatást, majd benyújtják az ehhez kapcsolódó törvényjavaslatokat.

Tíz alapelv

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt: tíz alapelv köré rendezik a legfontosabb feladatokat. Az alapelvek az egyensúly, a reformok és a fejlesztés kapcsolatára vonatkoznak.

Ugyancsak az alapelvek közé tartozik, hogy a reformokkal újraosszák a felelősséget és a lehetőségeket, a fejlesztésekkel pedig megalapozzák az új Magyarországot.

Veres János az elhangzottakhoz hozzátette: a költségvetés tervezésénél létrehoznak egy olyan felső korlátot, amellyel szabályozzák a kiadásokat.

A politikus közölte: a következő évi költségvetés tervezésénél rugalmasabb bérgazdálkodást szeretnének érvényesíteni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást