A Tescótól érkezhet a kormányszóvivő

Infostart
2006. június 16. 13:34
A Tesco Rt. szóvivője jelenleg a legesélyesebb a kormányszóvivői posztra. Danks Emese és a Miniszterelnöki Hivatal az InfoRádiónak nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt. Danks Emese korábban a Malév szóvivője is volt.

Batiz András szabadságon van - közölték az InfoRádió megkeresésére a kormányszóvivői titkárságon. Nem mondták meg, hogy valóban lesz-e új kormányszóvivő, mert a hírek szerint Batiz András, akinek a közelmúltban született meg a gyermeke, családi okokra hivatkozva a háttérbe húzódik.

Utódja az Index értesülése szerint valószínűleg Danks Emese lesz. A Tesco Globál Áruházak Rt. kommunikációs igazgatója az InfoRádióval csak annyit közölt, hogy egyelőre nincs mit mondania az ügyben, az értesülést azonban nem cáfolta meg.

Táncművészből PR-os

Danks Emese 2002 óta a Tesco szóvivője. A cég honlapja szerint feladatkörébe tartozik a többi között a "politikai, gazdasági döntéshozókkal való kapcsolattartás" is.

A Tescóhoz a Malév Rt.-től érkezett, ott szintén a kommunikációs igazgatói és szóvivői posztot töltötte be, de volt a Magyar Televízió Rt. sajtófőosztályának vezetője, sőt előzőleg a TV3 PR-vezetőjeként is tevékenykedett.

Táncművészeti és külkereskedelmi főiskolát végzett, pályája elején Németországban és az Egyesült Államokban is dolgozott PR-esként. Angolul, németül és franciául beszél.

A kancellária kezében összpontosul minden

A kormányalakítással párhuzamosan a kormányszóvivői, valamint a Miniszterelnöki Hivatal sajtóosztályán is változásokat terveznek. Ezentúl mindent a kancelléria intéz majd, a tárcáknál pedig egy-egy miniszteri szóvivő marad.

A Népszava úgy tudja, hogy a hosszabb szabadságát töltő szóvivő nem válik meg a kormányzati munkától, hanem a Gál J. Zoltán államtitkár felügyelete alá kerülő két kommunikációval foglalkozó szervezeti egység egyikét irányítja majd. A kormányfő várhatóan a hónap végéig dönt az új kormányszóvivő személyéről.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást