eur:
393.78
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

"Jönnek a bagatelladók"

A kormány korrekciós csomagjában sok a kisjelentőségű intézkedés - mondta az InfoRádióban Csaba László. A közgazdász szerint ezek kevés bevételt hozó, de nagy nyilvánosságot kapó lépések.

Hozzátette: visszafogja a gazdasági növekedést, ha a közterheket nem másféle módon osztják meg, mint korábban.

A szakember bagatelladónak nevezte a bevezetendő elvonásokat, amelyek kevés embert érintenek, így a bevétel is kevés belőlük, de nagy nyilvánosságot kapnak.

Szerinte az intézkedések nem segítik a gazdasági növekedést, arra ugyanis még nem volt példa, hogy egy ország növekvő elvonások mellett egyre versenyképesebb legyen. Ráadásul a közterhek ugyanolyan arányban oszlanak meg, mint eddig.

A közgazdás úgy látja, hogy az állami kiadások sokkal nagyobb csökkentésére és a bevételi oldal szerkezetének átalakítására van szükség.

Mint mondta, ha az állam nem nyúl hozzá egyetlen érdekcsoporthoz sem, ha nem akar egyik lobbival sem ujjat húzni, akkor csak azt teheti, amit tett, inflálja a jövedelmeket.

Ezzel együtt azonban a forint árfolyam is gyengül, amelynek különösen nem segítenek egyes kormányzati nyilatkozatok.

Csaba László szerint elkerülhetetlen, hogy a forint gyengülése hatással legyen az árakra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×