Gyurcsány: "őrült nyomás van a kormányon"

InfoRádió / MTI
2006. június 12. 22:23
A gázár új szociális kompenzációját januárban vezeti be a kormány - mondta a miniszterelnök a közszolgálati televízióban.

Gyurcsány Ferenc elmondta: nem képesek tartani a költségvetési számokat, nagyon nagy kiadási nyomás nehezedik a büdzsére

Szociális és egyéb ügyekben az állam állandóan túlkölti magát - jegyezte meg.

A bejelentett kormányprogramról szólva azt mondta: ha eredményt akarunk elérni, muszáj most intézkedni, mert ezeknek az intézkedéseknek a hatásai is először majd ősszel jelentkeznek.

A miniszterelnök kiemelte: jelenleg 160 milliárd forintot költ a kormány a gázár támogatására.

Háromszorosára emelkedett a gáz ára az elmúlt négy évben, és mi ennek alig egytizedét engedtük a lakosságra - tette hozzá.

Mint mondta, a gázár új szociális kompenzációján még sokat kell a kormánynak dolgoznia.

Végig arról szól a reform, hogy válasszuk el a szociális ügyeket, adjunk szociális ágon sokkal többet a nagycsaládosoknak, emeljük fel az ő családi pótlékukat jobban, mint bárki másét, és ne az árakba próbáljunk beleavatkozni - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

"Amit most csinálunk, annak egyetlen egy reformértékű eleme van, ami az államigazgatás-közigazgatás átalakítása" - mondta a miniszterelnök a kormányprogramról.

Hozzátette: a mostani intézkedések nagyobbik része egyensúlyjavítás, "a reformok nagyobbik része még előttünk áll". Ezek között említette meg az egészségügy, a nyugdíjrendszer és az oktatás átalakítását.

Hangsúlyozta azonban: azok, akik azt mondják, hogy jön még egy csomag, azok nem mondanak igazat.

"Õrült nyomás" van a kormányon, hogy mondjon le állami bevételekről, "közben pedig azt mondják nekem, hogy autópályát építsünk, (...) csináljál kórházat, a nagycsaládosoknak adjál még további támogatást. (...) Tessék megmondani, hogy honnan!" - tette hozzá a kormányfő.