eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Pokorni: a hintáslegény és a parasztvakítás

A Fidesz és a KDNP kezdeményezi, hogy a jövő héten önálló ülésen vitassa meg az Országgyűlés a kormányfő által bejelentett megszorító csomag tartalmát és társadalmi hatásait - jelentette be Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Semjén Zsolt KDNP-elnökkel együtt tartott sajtótájékoztatóján.

Semjén Zsolt a bejelentett kormányzati intézkedésekre reagálva azt mondta: "Gyurcsány Ferenc hazudott".

Hozzátette: a kormányfő a választási kampányban eltitkolta az ország valós helyzetét, és eltitkolta azt, hogy mire készül a választások után.

"Azért vagyok kénytelen azt állítani, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott, mert adócsökkentést ígért, és ehhez képest adóemelések történnek, új adót vezetnek be" - tette hozzá a politikus.

Semjén Zsolt szerint ez a "hintapolitika" tipikus esete: mást mondanak a választási kampányban és a politikai tárgyalásokon, és másként cselekszenek.

A politikus felszólította a kormányt: haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a bankokkal és a multinacionális vállalatokkal, hogy vállaljanak arányos részt a terhekből.

Pokorni Zoltán annak a véleményének adott hangot, hogy az igazi "húsbavágó" intézkedések csak az önkormányzati választások után jönnek majd, a most bejelentett megszorítás csak a "kiscsomag".

"Sejtettük mi ezt, el is mondtuk, de Gyurcsány miniszterelnök úr, Veres pénzügyminiszter úr és a velük kesztyűs kézzel bánó sajtó nagy része méltóságában sértve nevezte depressziókampánynak és riogatásnak azokat a figyelmeztető szavakat, amiket mondtunk" - jegyezte meg a Fidesz alelnöke.
 
Véleménye szerint Gyurcsány Ferenc abban bízik, hogy ha a közhangulat által megkövetelt "politikaellenesség, pártellenesség ostyájába csomagolja" az áram és a gáz árának emelését, akkor minden "lecsúszik az emberek torkán".

Mint mondta, két ilyen "ostyát" látnak: az egyik a pártellenességre, a másik a gazdagellenességre apellál.

A kormányfő és kommunikációs csapata bízik abban, hogy "ez a trükk, ez a parasztvakítás" majd működik - tette hozzá a fideszes politikus, aki "hintáslegényként, hintapolitikusként" jellemezte Gyurcsány Ferencet.

A miniszterelnök ahhoz nem volt elég bátor, hogy ezeket az intézkedéseket az Országgyűlés előtt jelentse be - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége nyitott az önkormányzatok vagy az államigazgatás átalakításának megvitatására, azonban nem hajlandó részt venni a kormányzat figyelemelterelő akcióiban.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×