Nemsokára megtudjuk, mit hoz a jövő

InfoRádió / MTI
2006. június 10. 10:18
Az államháztartás egyenlegének javítását célzó, azonnali intézkedéseket ismerteti a miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén. A tervezett lépésekről eddig hivatalosan senki nem nyilatkozott.

A szocialista párt országgyűlési képviselőcsoportjának pénteki tanácskozása után Mandur László, az Országgyűlés alelnöke csak annyit mondott, hogy erős támogatottságot élvez a miniszterelnök javaslata.

Gyurcsány Ferenc május 24-én jelentette be, hogy egy nappal az új kormány megalakulása után ismerteti a kormány első intézkedéseit, hétfőn megtartja első ülését a kormány, majd benyújtják az első törvénycsomagot.

A miniszterelnök a tervezett költségvetési kiigazításról korábban azt mondta: az államháztartás eredményszemléletű hiánya, a nyugdíjkorrekció hatásának figyelembe vételével a GDP 8 százaléka lesz.

Veres János pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a tervezett lépések az idén 350 milliárd forinttal, jövőre ezer milliárd forinttal javítják az eredményt.