Pörög a mókuskerék: "a jövő év kritikus lehet"

Infostart
2006. június 7. 07:03
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint az új kormány által kilátásba helyezett kiigazítások mellett finanszírozható lesz az idén az államháztartás. A jövő év azonban kritikus lehet a költségvetés számára, ha nem lesznek jelentős változások a közigazgatásban és az ellátórendszerek finanszírozásában - mondta Kovács Árpád az InfoRádió Aréna című műsorában.

A hiány újratermelődése kódolva van a rendszerben, és ha nem történnek meg a szükséges változtatások, akkor az "az öngerjesztő, mókuskerék-szerű folyamat, amiben benne vagyunk folytatódik, minden évben 10 százalékkal nő a hiányfinanszírozás terhe" - mutatott rá Kovács Árpád.

A szakember elmondta azt is, hogy az Állami Számvevőszék több javaslatát beépítették az új kormány programjába. Ezek között említette az önkormányzati rendszer korszerűsítését, és az egészségügyi ellátórendszert, illetve az oktatást érintő bírálataikat. Hozzátette: a pártfinanszírozásról szóló jelentésük teljes egészében megjelenik a kabinet terveiben.

Kovács Árpád azonban megjegyezte azt is, hogy a probléma eddig sem az volt, hogy nem tudták mit kellene tenni.

"Azt, hogy mit kell csinálni, évek óta, talán egy évtizede tudjuk, az egészségügy esetében ez biztos, hogy másfél évtizede így van. A nagy kérdés az volt, hogy hogyan csináljuk, mikor csináljuk, kikkel csináljuk meg, milyen társadalmi feszültségeket vállaljunk ezekben a kérdésekben. Ezeket mindig elhalasztottuk, és mindenféle finanszírozási modernizációs trükkökkel próbáltunk valamennyire előre mozogni" - emlékeztetett az Állami Számvevőszék elnöke.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kovács Árpád a reformokról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kovács Árpád a költségvetésrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást