eur:
393.98
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Miniszteri ötletbörze: magyar expedíciós hadsereg, importáljuk Hollandiát

A Miniszterelnöki Hivatal felügyei majd a titkosszolgálatok működését - mondta bizottsági meghallgatásán Szilvásy György kancelláriaminiszter-jelölt, míg Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterjelölt nagy fejlesztéseket ígért. A honvédelmi tárca vezetését Szekeres Imre menedzseri feladatként fogja fel, Hiller István új kulturális politikára és új finanszírozási modellre vágyik, Kiss Péter a foglalkoztatás terén Hollandiát importálná. Folytatódott a miniszterjelöltek parlamenti bizottsági meghallgatása.

Összkormányzati titkosszolgálatok

Szilvásy György kijelölt kancelláriaminiszter azt mondta: a titkosszolgálat összkormányzati ügy, ezért kerül a Meh-hez. Hozzátette: nem "kézi vezérléssel" akarja irányítani a titkosszolgálatokat.

Gyurcsány Ferencet érintően a miniszterjelölt a nemzetbiztonsági bizottság előtt részletesen beszélt arról, mikor ismerkedtek meg, hol dolgoztak együtt. Hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs közös tevékenysége a kijelölt és ügyvezető miniszterelnökkel a kormányzati munkán kívül.

Szilvásy György a külügyi bizottság ülésén azt közölte: a határon túli magyarok ügye azért került hivatalához, hogy minél közelebb kerüljön a kormányzás központjához, és hogy erősödjön a miniszterelnök stratégiai irányítása. Ezzel a változtatással felértékelik a határon túli magyarok ügyét - tette hozzá.

A kancelláriaminiszter-jelölt hangsúlyozta: a fejlesztéspolitikai döntések meghozatalakor figyelemmel lesznek a határon túli magyarság érdekeire is.

A környezetügyi fejlesztések évei jönnek

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterjelölt szerint a környezetügyi fejlesztések évei jönnek. Számítása szerint az elkövetkező négy évben naponta 750 millió forint fejlesztési pénzt költenek környezetvédelmet érintő projektekre állami, uniós és piaci szereplőktől származó forrásokból.

A kormányzati tervek között dunai, tiszai és mellékfolyók árvízvédelmi fejlesztéseit, csatornázási projekteket, valamint hulladékkezelési rendszerek kiépítését említette.

A tárcánál 10 százalékos létszámleépítés várható - közölte a miniszterjelölt.

Petrétei: integrálni kell a rendőrséget és a határőrséget

Nem tervez változást a rendőrség vezetésében az igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt, Petrétei József az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtt ugyanakkor azt mondta: módosítani kell a rendőrségi törvényt, és változtatásra szorulnak a testület belső normái is. Hangsúlyozta: az emberi jogi szempontok figyelembevételének erősítését szorgalmazza majd, és ha kell, ennek megfelelően kezdeményezi a joganyag átalakítását.

A Határőrségről Petrétei József azt mondta: meg kell vizsgálni, hogyan lehet beépíteni a határőrizeti testületet a rendőri szervezetbe.

A miniszterjelölt prioritásként beszélt az igazságszolgáltatás, a bűnmegelőzés, és a büntetésvégrehajtás hatékonyságának növeléséről. Kijelentette: a ciklus végére a teljes joganyag harmadát áttekintik, különösen az adminisztratív terhek csökkentése érdekében, tovább fejlesztik a nép ügyvédje intézményét, és megalkotják az új büntető törvénykönyvet, illetve polgári törvénykönyvet.

Az igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt kinevezését a kormánypárti tagok szavazatával támogatta az alkotmányügyi bizottság.

Szekeres, a menedzserminiszter

Felelősségteljes kihívásnak tartja Szekeres Imre a honvédelmi miniszteri posztot, és menedzseri feladatként fogja fel a szaktárca vezetését - derült ki a honvédelmi és rendészeti bizottság meghallgatásán. Szekeres Imre elmondta, hogy politikai súlyt kíván adni a honvédelmi minisztériumnak, és modern, korszerű, expedíciós feladatokra is képes haderőt szeretne.

A tárca dolgozóinak számát a leendő miniszter 650-ről 500-ra, a szolgálati gépkocsik számát a jelenlegi 108-ról a felére csökkentené, és a hatékonyabb ingatlangazdálkodás jegyében a jelenleg több épületben működő tárcát egy helyen kívánja elhelyezni.

A testület Szekeres Imre jelölését támogatta, kilenc kormánypárti igen, hét ellenzéki nem szavazattal, Karsai Péter (MDF) tartózkodott.

Göncz Kinga konszenzust szeretne, de tudja, hogy nem lesz mindig így

Nagyon fontos, hogy Magyarország külpolitikájában a lehető legtöbb kérdésben nemzeti konszenzust sikerüljön kialakítani, de lesznek kérdések, amelyekben ez nem elképzelhető - mondta a külügyminszter-jelölt a parlament külügyi bizottsága előtt.

Göncz Kinga prioritásnak tekinti Magyarország európai integrációjának elmélyítését és befejezését, a szomszédságpolitika erősítését, a határon túli magyarokkal való kapcsolatok megújítását.

Az ülésen a testület elnöke, Németh Zsolt, pártja, a Fidesz álláspontját megfogalmazva kijelentette: a külpolitikával korábban soha nem foglalkozó Göncz Kinga kinevezésének üzenete az, hogy a Gyurcsány-kormány számára a külpolitika sem tartalmi értelemben, sem mint szakma nem számít. Hozzátette: a Bem térről "come back, Puja Frigyes" kiáltások hallatszanak.

Ezek után egyáltalán nem meglepő módon a bizottság az ellenzéki képviselők ellenszavazata és egy tartózkodás mellett, a kormánypárti szavazatokkal támogatta Göncz Kinga kinevezését.

Hiller: színesebb és vérdúsabb kultúrpolitika kell

Hiller István szerint új kulturális politikára, új finanszírozási modellre van szükség a következő években, a miniszterjelölt ugyanis úgy látja: az elmúlt másfél évtized magyar kulturális politikája "színtelen és vértelenebb" volt, mint a valóságos magyar kulturális élet.

Hiller István kiemelte, hogy 2010-ig állami forrásból jelentős kulturális létesítmény nem épül ugyan, de célul tűzte ki az "elképesztően lerongyolódott" művelődési házak, közművelődési otthonok, "kistelepülési terek" infrastrukturális megújítását.

A művelődésfinanszírozás jelenlegi rendszerét a miniszterjelölt pazarlónak tartja, ezért megszüntetné a párhuzamosságokat. Példaként említette, hogy a kistelepüléseken külön épületben működik az e-Magyarország pont, a teleház és a művelődési ház, miközben az önkormányzat egyiket sem tudja rendesen fenntartani.

Kiss Péter Hollandiával példálózott

A szociális és munkaügyi miniszterjelölt szerint folyamatosan bővíteni kell a munkaidőalapot, a jelenleg rendelkezésre álló munkaidőalapon pedig több munkavállalónak kellene osztoznia.
Kiss Péter jó példának nevezte erre Hollandiát, ahol a magyarral azonos munkaidőalapot kihasználva 75 százalékos foglalkoztatottságot értek el. Ez körülbelül 20 százalékponttal magasabb, mint Magyarországon.

Kiss Péter szorgalmazta a nem tipikus foglalkoztatás, például a részmunkaidős alkalmazás elterjesztését, és azt, hogy az európai szintű szaktudást egyre inkább európai szintű bérekkel ismerjék el a munkáltatók.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×