A tárca kijelölt vezetője 28 százalékos létszámcsökkentést tervez az Oktatási és Kulturális Minisztériumban. Hiller István az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága előtt azt mondta: a reformokat végre kell hajtani, és azt nem tudja garantálni, hogy az átalakítás nem sért majd érdekeket.
A politikus közölte: 2010-ig nem épül jelentősebb kulturális létesítmény, de felújítják a rossz állapotban lévő művelődési házakat.
Hiller István hozzátette: a kultúra-finanszírozásban a jövőben megjelenhetne a magántőke is.
A leendő miniszter fontos célként említette az anyaországi és a határon túli magyar kulturális élet összekapcsolását.
Halász János, a bizottság fideszes alelnöke azt mondta: a miniszterjelölt szavaiból az tűnt ki, hogy a kultúrára nincs forrás, így nehéz lesz végrehajtani a reformokat.
Pető Iván, a testület szabad demokrata elnöke bejelentette, hogy Halász János kezdeményezésére a bizottság meghallgatást tart majd az Operaházzal összefüggő ügyekben.