Pakurával teli hordók gyulladtak ki csütörtök délután Budapesten a Szemere telepi vasútállomás mellett.
A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: az olajfeldolgozás melléktermékeként keletkező szennyező anyag eddig ismeretlen körülmények között került a már nem használt telepre.
Molnár Péter közölte: a 25-30 hordó közül egy felrobbant, de senki nem sérült meg.
A szóvivő hangsúlyozta: a tüzet eloltották, a szakértői vizsgálatok még tartanak.
Molnár Péter szólt arról is, hogy másfél évvel ezelőtt hasonló tűzeset volt a telepen, akkor vegyi anyaggal teli, illegálisan elhelyett hordók gyulladtak ki.