eur:
393.92
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kik vezetik a Gyurcsány által bejelentett döntésközpontokat?

Az államreform-bizottságot Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter, a Fejlesztési Kabinetet Bajnai Gordon, a Budapest Airport elnöke, a Kormányzati Szolgáltató Központot pedig Szetey Gábor, a Philip Morris argentínai személyzeti főnöke vezeti majd - értesült a Népszabadság.

Gyurcsány Ferenc kijelölt és ügyvezető miniszterelnök szerdán jelentette be az új intézmények létrehozását.

A politikus mondta: a vezetőket pénteken, a miniszterekkel együtt mutatja be.

Közben a Fidesz frakcióvezetője áttekinthetetlennek nevezte a tervezett kormányzati struktúrát.

Navracsics Tibor a közszolgálati televízióban azt mondta: Gyurcsány Ferenc áttekinthetőbb rendszert ígért az Országgyűlésben.

Ezzel ellentétben a minisztériumokat a korábbi tárcák kodifikációs főosztályaivá fokozzák le, ahol elvégzik az előkészítő munkát, de az érdemi döntést már az államreform bizottság, a fejlesztési tanács, illetve a kormányzati szolgáltató központ hozza - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×