eur:
393.86
usd:
365.08
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"Túl agresszív volt Gyurcsány"

A Fidesz alelnöke szerint a kormányprogramból nem derül ki, hogy mi vár az országra. Varga Mihály a közszolgálati televízió reggeli műsorában azt mondta: az államkasszával nagy baj van, a pontos helyzet viszont még nem ismeretes.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese, Varga Mihály Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök keddi beszédére reagálva kijelentette: nagyobb toleranciát és kevésbé agresszív hangot várt volna el a kormányfőtől.

Az MDF frakcióvezetője szerint nem lehet tudni, hogy a kormány hogyan akarja elérni a programban leírt célokat.

Herényi Károly a közszolgálati televízióban azt mondta: Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök keddi beszédében csak érintőlegesen szólt a kormány terveiről.

A legkisebb ellenzéki párt politikusa hozzátette: sürget az idő, mert szeptemberre Brüsszel asztalára kell tenni az úgynevezett konvergencia programot, azaz azt a tervet, hogy hogyan kívánja a magyar kormány teljesíteni azokat a feltételeket, amelyek az euró bevezetéséhez, és az uniós támogatások folyósításához is elengedhetetlenül szükségesek.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×