eur:
394.26
usd:
370.41
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

2007-től jön a tandíj

Nem lesz visszamenőleges a felsőoktatási tanulmányokhoz való utólagos képzési hozzájárulás. Azt a tervek szerint azoknak a hallgatóknak kell majd megfizetniük, akik 2007-ben, vagyis jövőre, illetve azután kezdik meg tanulmányaikat - mondta az InfoRádiónak Szabó Zoltán, az MSZP szakpolitikusa.

A szocialista politikus szerint az utólagos hozzájárulást attól kezdve kell majd fizetni, amikor a volt hallgató éves fizetése eléri a mindenkori minimálbér 40-szeresét. Az összege a fizetés 3 százaléka lesz.

Bár ebből az utólagos tandíjból nyilvánvalóan még hosszú éveken át nem lesz bevétele az államnak, ha már idén működne a rendszer, akkor havi bruttó 208 ezer forintos fizetés felett már fizetniük kellene a diplomás fiataloknak, méghozzá mintegy 6 ezer forintot havonta.

A volt hallgatóknak utólag ugyanazt az összeget kell majd kifizetniük, mint az azonos szakra, de költségtérítéses képzésre járó diákoknak.

Az utólagos tandíj kamatmentes lesz, tehát a visszafizetendő összeg nem változik, mindegy mikor kezdi meg a visszafizetést a diplomás fiatal.

Arról, hogy esetleg milyen esetekben tekint el az állam az utólagos hozzájárulás fizetésétől, majd később döntenek, az új törvény nyárra tervezett elfogadása után.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×