Rendőrök ellen nyomoznak Budapesten

Infostart
2006. május 30. 15:20
Nyomozás folyik az ellen a két rendőr ellen, akit a Budapesti Rendőr-főkapitány néhány nappal ezelőtt mentett fel beosztásukból.

Gergényi Péter május 25-én mentette fel a közlekedésrendészeti főosztály két vezetőjét. A főkapitány döntését nem indokolta.

A jogszabályok lehetőséget biztosítanak az indoklás nélküli felmentésre - mondta a testület szóvivője az InfoRádiónak.

Schön Péter hozzátette : a főkapitány mindkét rendőrnek alacsonyabb beosztást ajánlott fel, de azt egyelőre nem tudni, hogy a rendőrtisztek elfogadják az új posztot.

A Főváros Főügyészség a rendőrök ügyében - egyelőre ismeretlen tettes ellen - hivatali visszaélés miatt eljárást indított. Morvai Attila szóvivő közölte: a rendőröket egyelőre nem hallgatták ki.

"A két rendőrtiszt ellen feljelentés érkezett a budapesti Nyomozó Ügyészséghez. A feljelentés alapján a budapesti Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés büntette miatt nyomozást rendelt el. Ezen eljárásnak egyelőre nincs gyanúsítottja" - mondta

A Népszava úgy értesült, hogy a két osztályvezető ellen forgalmi engedélyek jogosulatlan visszaadása miatt indult eljárás. Az ügyészség ezt egyelőre nem erősítette meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást