Navracsics: először a négy év mérlegét kell megvonni!

Infostart
2006. május 30. 18:34
A Fidesz azért dolgozik, hogy a törvényhozás munkája szakmailag hitelesebb és jobb legyen - jelentette ki első parlamenti felszólalásában a párt új frakcióvezetője. Navracsics Tibor kifogásolta, hogy a miniszterelnöki expozé előtt nem ismerhették meg a kormányprogramot.

A Fidesz új frakcióvezetője arra kérte Gyurcsány Ferencet, vegye komolyan az ellenzéket, és avassa be a kormányprogram részleteibe.

Navracsics Tibor kifogásolta, hogy a kijelölt miniszterelnök úgy beszélt a kormányprogramról, hogy azt az ellenzék nem ismerhette meg.

Megfosztott minket attól, hogy megismerhessük a kormányprogramot, ennek hiányában nem lehet szó racionális vitáról - fogalmazott a politikus.

Navracsics Tibor kitért arra is, hogy a Fidesz azért határozta meg magát alkotó ellenzékként, mert úgy gondolja, hogy a nemzet érdekében hozzá tud járulni ahhoz, hogy a törvényhozás munkája szakmailag hitelesebb és jobb legyen.

Nincs válasz

Az ellenzéki párt frakcióvezetője kifogásolta, hogy a Fidesz több törvényjavaslatot is benyújtott a parlamentnek, de ezekre még választ sem kapott.

Navracsics Tibor szintén hiányolta Gyurcsány Ferenc válaszát Semjén Zsolt kereszténydemokrata frakcióvezetővel közösen írt levelére, amelyben arra szólítottak fel: a kormány garantálja, hogy ne érjen senkit hátrány amiatt, amiért a Fidesz mellett kampányolt, vagy országgyűlési képviselő lett.

A politikus hangsúlyozta: a Fidesz támogatja a kormányzati szerkezet átalakításával kapcsolatos alkotmánymódosítást, mert meggyőződésük, hogy aki kormányt alakíthat, annak joga van a kormányzati szerkezetet is megválasztania.

Legyen beszámoló!

A frakcióvezető arra kérte Gyurcsány Ferenc kormányfőt, hogy az eddigi hagyománynak megfelelően hivatalba lépésekor számoljon be arról, milyen állapotban van az ország az új kormányzati ciklus kezdetén.

Nem tizenhat év, először a négy év mérlegét kell megvonni; néha a kevesebb több - fogalmazott Navracsics Tibor.

Az ellenzéki politikus reményét fejezte ki, hogy nem igazak azok a sajtóértesülések, amelyek több ezer pedagógus és köztisztviselő elbocsátásáról szólnak.

Bízunk benne, hogy a virágzó gazdaság és államháztartás kifejezés igaznak bizonyul majd, és nem az állítólag rosszkedvet generáló ellenzéknek lesz igaza - tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást