Gyurcsány csak a volt szocialista kormányfőknek fizetne

Infostart
2006. május 30. 14:32
A kormányszóvivői iroda hétfőn még cáfolta, hogy Horn Gyulát felkérnék kormánytanácsadónak, kedden azonban az InfoRádió a volt miniszterelnök titkárságától úgy értesült: Horn Gyulát már május 22-én levélben kérte fel erre Gyurcsány Ferenc.

Egy májusi határozat értelmében kormánytanácsadók lehetnek a volt miniszterelnökök.

Az Origo információi szerint már felkérték a tisztségre Medgyessy Pétert, az InfoRádió megkeresésére azonban azt mondták, még nem döntöttek az ügyben.

A kormányhatározatból kiderül, hogy a miniszterelnök a korábbi kormányfők sokoldalú tapasztalatait hasznosítaná a jelentősebb társadalmi és gazdaságpolitikai, valamint a kül- és biztonságpolitikai döntések előkészítésében.

A rendelet szerint a feladat ellátásához szükséges feltételeket a Miniszterelnöki Hivatal biztosítja, hogy ez pontosan mekkora apparátust és mennyi pénzt jelent, nem derült ki.

Az InfoRádió a Kormányszóvivői Irodától azt a tájékoztatást kapta, hogy erről is akkor dönthetnek, ha felkértek valakit tanácsadónak.

A Népszabadság korábban úgy értesült, Medgyessy Péter utazó nagykövet maradna.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást