Két cég vállalkozik a bliccelők kiszűrésére

Infostart
2006. május 29. 14:15
Két ajánlat érkezett a mai határidőig a BKV csipkártyatenderére. A tervek szerint 2007 végére nemcsak a kisföldalattin, hanem mindhárom metróvonalon kiépítik a rendszert.

Az eddigi négy érdeklődőből csupán ketten nyújtották be ajánlatukat a határidő lejártáig - mondta az Elektra projektigazgatója az InfoRádióban.

Kós András közölte, hogy az ajánlatokat egy hónapon belül bírálja el a társaság.

A pályázatokat az ajánlati ár, a rendszerterv és a projektterv minősége, valamint a műszaki színvonal és a biztonság szempontjából bíráljuk el - tette hozzá.

Kós András elmondta, hogy várhatóan 2007-ben kezdik az állomásokon kialakítani a kapukat, de az eddigi tervekkel ellentétben nemcsak a kisföldalattin építik ki jövő év végére az elektronikus beléptetőrendszert, hanem mindhárom metróvonalon.

A kapuk üzembe helyezése után a metróba csak elektronikus kártyával lehet majd belépni.

Az első időszakban megmaradnak a csipkártyás bérletek és
jegyek mellett a hagyományos jegyek is.

A mai bérleteket helyettesítő, csippel ellátott igazolványok ugyanis érvényesek lesznek a buszokon és a villamosokon is. A papírjegyek 2009-ig érvényben maradnak a felszíni közlekedésben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást