eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Megerősítette Orbánt a Fidesz kongresszusa

Megerősítette posztján Orbán Viktor Fidesz-elnököt és a párt négy alelnökét a Fidesz XX., rendkívüli kongresszusa, amely a választási vereség okait is igyekezett feltérképezni.

A kongresszuson a szavazó küldöttek 87 százaléka támogatta az elnökség tagjait.

A bizalmi szavazás az elnököt és az alelnököket (Pokorni Zoltán, Schmitt Pál, Varga Mihály és Pelczné Gáll Ildikó) érintette.

A Fidesz országos elnöksége a választások után kért maga ellen együttes, titkos bizalmi szavazást.

Fehér Könyvet készíttet Orbán

A pártelnök bejelentette: felkérte Bod Péter Ákos, Mellár Tamás és Vukovics Gabriella közgazdászokat, hogy elemezzék és értékeljék az ország gazdasági helyzetét, az eredményt pedig tegyék közzé a kormányprogram parlamenti vitájára.

Orbán Viktor közölte: a kongresszus megerősítette a Költségvetési Tanács létrehozásának szándékában.

A pártelnök szerint a gazdaság helyzetével kapcsolatban félrevezették a miniszterelnököt, ezért választ várnak arra, név szerint kik voltak azok, akik ezt tették.

A nagyobbik ellenzéki párt 30 polgári, kereszténydemokrata szellemiségű értelmiségit felkért arra, hogy 2007 elejére készítsenek egy összegző tanulmányt a mostani választásokról.

Értékelték a választási vereséget

A Fidesz elnökségének a kongresszusi küldöttekhez eljuttatott értékelése a többi között az MSZP médiabeli és pénzbeli erőfölényét okolja a választási vereségért.

A beszámoló az ellenfél pénzbeli és médiabeli erőfölényén kívül megemlíti a Fidesz által nehezen befolyásolható sikeres stratégiai lépéseket: a miniszterelnök-cserét, az MDF "felépítését", valamint az ország gazdasági érdekeit figyelmen kívül hagyó költségvetési politika.

Az elnökség beszámolója ugyanakkor azt is elismerte, hogy a Fidesz és kampányának gyengeségei, hiányosságai is hozzájárultak az eredményhez, például a szervezeti, taktikai kampányhibák, úgymint a szerverbotrány és a támadható kijelentések.

Az értékelés alapjá az elnökség úgy látja: a polgári szavazók feltérképezésében és mozgósításában rejlenek még új lehetőségek, amit következetes szervezetépítéssel és a szövetség építésének folytatásával lehet kiaknázni.

Pokorni őszinte számvetést szorgalmazott

A szavazás előtt mondott beszédében Pokorni Zoltán a választási vereséggel kapcsolatos őszinte számvetést szorgalmazott.

A Fidesz alelnöke úgy vélte: a Fidesznek egységesnek és megújulónak kell lennie; Orbán Viktornak pedig látható és vezető szerepet kell kapnia.

Ugyanakkor más, demokratikus versengésben megválasztott, a második vonalból érkező politikusnak is meghatározóvá kell válnia - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Pokorni Zoltán hozzátette: a Fideszre szavazó több millió embernek, a magyar demokrácia jövőjének és önmaguknak tartoznak azzal, hogy őszinte számvetést készítenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×