eur:
393.96
usd:
364.65
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ismét bíróság előtt a móri mészárlás ügye

Kitűzte a móri per újratárgyalásának időpontját a Fővárosi Bíróság. Az első tárgyalási napot június 21-én tartják - erősítette meg az InfoRádiónak a testület. A Fővárosi Főügyészség szerint Hajdú László ölt meg hét embert egy bankfiókban Móron 2002. május 9-én. Közben a per másik vádlottja Kaiser Ede perújítást kezdeményezett.

A másodfokú bíróság tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte Kaiser Edét, a móri bankrablás elsőrendű vádlottját. A másodrendű vádlott ügyét viszont eljárási szabálytalanságok miatt újra kell tárgyalni a bíróságnak, a másodfokú határozat szerint.

A Fővárosi Főügyészség Hajdú László esetében módosította a vádiratot. A vádhatóság újra értékelte az információkat és megállapította, hogy Hajdú László 2002. május 9-én ott járt Móron, és ő volt az, aki a pénzintézetben lévő hét embert megölte.

A Fővárosi Főügyészég ezért Hajdú Lászlót társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Korábban az ügyészségi nyomozók azzal vádolták Hajdú Lászlót, hogy fegyvereket szerzett be a bűncselekmény elkövetéséhez, a fegyvereket azonban a nyomozók nem találták meg.

A bíróság jogerős ítélete szerint Kaiser Ede is járt Móron és ő volt az, aki a bankfiókban állva, elküldte azokat, akik a bűncselekmény idején be akartak menni a pénzintézetbe. Az ítélet indoklásában szerepelt, hogy később Kaiser Edét több tanú és ügyfél is felismerte.

A vádirat korábban az állt, hogy Kaiser Ede ismeretlen társával együtt követte el a bűncselekményt. A mostani vádirat viszont már megnevezi Hajdú Lászlót.

Közben Kaiser Ede benyújtotta perújítási kérelmét. Ha a bíróság ennek helyt ad, akkor a móri ügyet Kaiser Ede esetében is újratárgyalja a bíróság, de azt egyelőre nem tudni, hogy a Fővárosi Ítélőtábla mikor dönt erről a beadványról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×