eur:
395.77
usd:
372.85
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Gyurcsány lelkiismereti okokból nem ment moziba

A meghívót "nem Gyurcsány Ferenc második kerületi lakosnak küldték, hanem a miniszterelnöknek", és "a film pedig nyilvánvalóan bántó, sértő lehet hívő, vallásukat gyakorló vagy nem gyakorló polgárok sokasága számára" - így indokolta blogjában a miniszterelnök, hogy miért nem ment el a film bemutatójára. A kormányfői naplóból az Index, a reggeli lapokból az InfoRádió szemezgetett.

Több száz törvénymódosítással jár a kisebb kormányzat

A Népszabadság arról ír, hogy nem lenne szerencsés, ha a minisztériumok rendszerének átalakítása jogi káoszhoz vezetne. Több száz törvénymódosítást kell előkészíteni a következő egy-két hétben, legalábbis ha Gyurcsány Ferenc ragaszkodik elképzeléseihez, és második kormányát kevesebb miniszterrel és kisebb apparátussal kívánja megalakítani.

Ehhez nem csak az egyes minisztériumok felsorolását tartalmazó jogszabályt kell átírni, az esetleg megszűnő vagy átalakuló tárcákra ugyanis törvények sora hivatkozhat.

Az informatikai és hírközlési miniszterre például mintegy kétszáz különféle jogszabály utal, és az csak a minimálprogram, hogy e hivatkozásokat a jogtárakból töröljék.

A cukorbetegek alig tudnak valamit saját betegségükről

Szintén a Népszabadság írja, hogy a cukorbetegek jelentős része alapvető információkkal nincs tisztában a betegségéről, de az orvosok közül is meglepően sokan tájékozatlanok.

A Szonda Ipsos most elkészült felmérésének eredménye szakértők szerint megdöbbentő. A vércukorszint beállítása e betegségben sorsdöntő, a megkérdezetteknek mégis csupán 12 százaléka tudta, hogy az egyáltalán micsoda, 68 százalékuk még csak nem is hallott róla.

A betegek fele sem volt tisztában azzal, hogy az inzulinadagolások között ingadozhat a vércukor szintje, 42 százalék a feltett kérdést sem értette. A megkérdezettek 21 százaléka azt sem tudta megmondani, hogy cukorbetegsége 1-es vagy 2-es típusú-e.

Visszavonta keresetét a miniszterelnök

A Magyar Nemzet közlése szerint visszavonta a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. ellen benyújtott személyiségi jogi keresetét Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki a lapban a Nomentana nevű cégéről megjelent cikkek miatt indított eljárást.

A miniszterelnök és jogi képviselője távol maradtak a csütörtöki tárgyalástól. A miniszterelnök beadványában nem indokolta meg, hogy miért lépett vissza a pertől.

Gyurcsány Ferenc nem ment el A Da Vinci-kód bemutatójára

Az Index azt adja hírül, hogy Gyurcsány Ferenc nem nézte meg a Da Vinci-kód című filmet. Az Amőba.hu-n olvasható internetes naplójában Gyurcsány Ferenc azzal indokolja döntését, hogy a meghívót "nem Gyurcsány Ferenc második kerületi lakosnak küldték, hanem a miniszterelnöknek", és "a film pedig nyilvánvalóan bántó, sértő lehet hívő, vallásukat gyakorló vagy nem gyakorló polgárok sokasága számára".

"Alig kikerülhető, hogy Magyarországon ne folyjon le ugyanaz a vita, amely folyik egyébként szerte a világon, hogy vajon meddig mehetnek el ezek a filmek? Meddig terjed az alkotónak az egészért viselt felelőssége? Van-e egyáltalán ilyen?" - áll a miniszterelnök blogjában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 05:00
×
×
×
×