Lendvai Ildikó: pongyolában nem lehet randevúzni

Infostart
2006. május 17. 21:28
Nem zárta ki az adóemelés lehetőségét az MSZP frakcióvezetője. Lendvai Ildikó az Inforádió Aréna című műsorában azt mondta: vannak olyan adónemek, amelyeket csökkenteni lehet, és vannak olyanok, amelyeket emelni kell.

A szocialista politikus hangsúlyozta: az igazságosság jegyében szükség van a gázártámogatási rendszer átalakítására is, hogy a tehetősek ne kapjanak ugyanannyi segítséget, mint a rászorultak.

Az MSZP frakcióvezetője szólt arról is, hogy a takarékosságot az államon kell kezdeni.

Hangsúlyozta: a mostaninál jóval kevesebb minisztériumot terveznek, és csökkentik az állami vezetők számát; emellett szigorítani kívánják az országgyűlési képviselők juttatásainak rendszerét is.

Lendvai Ildikó közölte: haladéktalanul meg kell kezdeni a hiányt újratermelő nagy elosztórendszerek reformját, de a szociális juttatások, a nyugdíjak és a reálbérek csökkentésére nincs szükség.

A frakcióvezető azt mondta: egyelőre nem beszél a kormányprogramnak arról a részéről sem, amelyben egyetértés van az MSZP és az SZDSZ között.

Ezt - mint mondta - egy "nem emelkedett női példával" magyarázná meg: ifjúkorában, ha számára fontos emberrel akart találkozni, randvúzni, soha az életbe nem ment el félig fésülten vagy pongyolában.

Hangsúlyozta: most is számunkra fontos emberekkel, az országgal akarnak találkozni, az emberekkel akarják megismertetni a programot, ezért nem állnak elő pongyolában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lendvai Ildikó Demszky Gábor jelölésérõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lendvai Ildikó a gázár-kompenzációról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást