Az LÜ kontra ORTT a kereskedelmi tévék ügyében

InfoRádió / MTI
2006. május 17. 18:39
A Legfőbb Ügyészség szerint törvénytelenül hosszabbította meg a két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási jogosultságát az Országos Rádió és Televízió Testület.

A vádhatóság szóvivője elmondta: indítványozták az ORTT elnökénél, hogy a testület szüntesse meg a törvénysértést.

Borbély Zoltán hozzátette: ha a médiahatóság nem ért egyet az ügyészséggel, akkor bírósághoz fordulhat.

Az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke azt mondta: várhatóan a jövő héten tárgyalnak az ügyészség és a testület között fennálló jogi vitáról.

Kovács György hozzátette: ha elfogadnák a vádhatóság álláspontját, akkor a két kereskedelmi televízió szerződéshosszabbítása kerülne veszélybe.

Az ORTT 2005. július 20-án döntött az RTL Klub és a TV2 2007. július 9-én lejáró műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbításáról.

Emellett az ügyészség azt is kifogásolja, hogy a médiatörvény szerint nem lehet megújítani a szerződést, ha azt a jogosult ismételten vagy súlyosan megszegte.

A kimutatások szerint 2004-ben és 2005-ben a TV2 45, az RTL Klub pedig 28 alkalommal sértett műsorszolgáltatói szerződést.