eur:
395.63
usd:
372.14
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Már írják az MSZP győztes programját

Új Magyarország program első és második változat, II. Nemzeti Fejlesztési Terv, konvergencia program, lisszaboni stratégia. Hogy melyik az igazi? Mi alapján fog dolgozni a kormány? Ezekre a kérdésekre válaszolt az InfoRádió Eurokassza című műsorában Baráth Etele, az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.

Most készült el az eredeti, Új Magyarország program második, kiegészített változata - nyilatkozta az InfoRádió Eurokassza című műsorában Baráth Etele tárca nélküli miniszter. Egyelőre két elképzelés verseng egymással, az egyik szerint 2007-től - az uniós források felhasználásával - nagy lendülettel, minél gyorsabban fejleszteni kell, a másik szerint átfogóbb, a gazdasági szférát mélyebben érintő változásokra van szükség. Utóbbi esetben a magántőkét is be kellene vonnunk a programok megvalósításába - tette hozzá Barát Etele.

Vélhetően a két koncepciót összeillesztő harmadik változat lesz az, amit az új kormány is jóváhagy majd. Hogy pontosan mikor? Azt egyelőre nem lehet tudni, csak az biztos, hogy májusban aligha. Az Új Magyarország program újabb, harmadik változata június végére készülhet el, ez része lesz annak a dokumentumkötegnek, amelyet Magyarország az uniónak is átad majd, mint a 2007-2013 közötti fejlesztési stratégiát. A június végi időpont, amikorra a nagy programírás véget érhet, egybe esik azzal, hogy az unió ellenőrizni kezdi a magyar versenyképességi program végrehajtását.

Kulcskérdések és aránytévesztés

Baráth Etele szerint az egészségügy és az oktatás átalakítása a kulcskérdés. Példaként említette, hogy egyidejűleg van szakemberhiány és túlképzés az országban. Míg sokkal több bölcsész végez, mint ahányra szükség van, addig mérnökökből hiány van. Az arányokon változtatni kell - mondta. Arra a felvetésre, hogy mindez háttérbe szoríthatja-e az infrastrukturális fejlesztéseket, határozott nemmel válaszolt a politikus. Hozzátette, a piacra jutást, a regionális központok elérhetőségét, az elővárosi közlekedést kívánják fejleszteni.

Az újabb programváltozatról szóló sajtóhírek 800 milliárd forint átcsoportosításáról tudnak, amit elsősorban a foglalkoztatás növelésére, az egészségügyre és az oktatásra fordítana a kormányzat.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×