Forró Tamás tagadott a Kulcsár-perben

InfoRádió / MTI
2006. május 15. 10:28
Tagadta az ellene felhozott vádakat Forró Tamás, a brókerbotrány tizedrendű vádlottja a Fővárosi Bíróságon. Az ügyészség szerint a volt újságíró sikkasztásból származó összegeket küldött Kulcsár Attilának.

Forró Tamás a Kulcsár-per hétfői tárgyalásán elmondta: kapott pénzt a volt brókertől, de abból műtárgyakat vásárolt a számára.

A hónap elején kezdődött perben Kulcsár Attila kivételével egyik vádlott sem ismerte el bűnösségét.

Garamszegi Gábor, a Betonút Rt. volt gazdasági vezérigazgató-helyettese, akit különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással vádolnak, vallomást sem tett a bíróságon.

Mészáros János, a Britton C and C Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy tanácsot adott, de döntéseket nem hozott.

Kerék Csaba, a Britton cégcsoport vezetője úgy fogalmazott: az irányítása alatt álló társaságok szabályosan működtek.

Rejtő Tibor, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. egykori elnöke pedig arról beszélt, hogy nem vett részt a bűncselekményekben és azokhoz semmilyen segítséget nem nyújtott.

Kulcsár Attila, a per elsőrendű vádlottja elismerte bűnösségét, de a vádiratban megállapított kárt túlzottnak tartotta. Az elsőfokú ítélet legkorábban a jövő év első felében várható.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást