eur:
393.5
usd:
364.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Érvénytelen a népszavazás, de megépül a cementgyár

Noha az új nyergesújfalui cementgyár megépítéséről szóló vasárnapi helyi ügydöntő népszavazás érvénytelen volt, mégis megépül a cementgyár - mondta az InfoRádiónak a település jegyzője. Nagy Mátyás szerint 2010-ben már elkezdődhet a termelés, a beruházás pedig közvetlenül 50 munkahelyet teremthet.

A képviselőtestület korábban már igent mondott a cementgyárra, és ez a népszavazás, bár érvénytelen volt, most megerősítette a képviselőtestület döntését - hangsúlyozta Nyergesújfalu jegyzője, megjegyezve, hogy ha annyi nem szavazatot hozzáadnak a voksokhoz, amennyi egy érvényes népszavazáshoz kellett volna, akkor is kényelmes többséggel nyertek volna az igenek.

Korábban öt környező település lakói véleménynyilvánító népszavazáson háromnegyedes többséggel elutasították, hogy cementgyár épüljön a térségben. Nagy Mátyás szerint azonban, bár az ipari beruházások valóban kistérségi ügynek számítanak, ez az esztergomi ipari park beruházásaira, és a többi település ipari létesítményeire is vonatkozik. Az utóbbiak állapota pedig meg sem közelíti a magyar átlagot - tette hozzá a jegyző.

Nagy Mátyás szerint 2010-ben már termelni fog a cementgyár. A 60 milliárd forintos beruházás ugyan közvetlen módon csupán 30-50 új munkahelyet teremt, de sok térségi beszállító számára jelent majd lehetőséget, és számos kiszervezett tevékenységgel közvetetten is ad majd munkát a helyieknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×