eur:
394.45
usd:
370.3
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

63 milliárd forinttól esik el az ország, ha nemmel szavaz Nyergesújfalu

Ügydöntő népszavazást tartanak ma Nyergesújfalun. A lakosság arról szavazhat, hogy épüljön-e cementgyár a település közigazgatási területén.

A helyi önkormányzat korábban egyetértett a beruházással. A cementgyár építését eddig öt településen utasította el a lakosság.

A 63 milliárd forintos, zöldmezős beruházás ellen a környezetvédők is tiltakoztak, elsősorban a várható légszennyezés és a cementgyártáshoz felhasznált hulladékok égetése miatt.

A Holcim vállalat tervei szerint az új létesítmény Európa legkorszerűbb cementgyára lenne, kiváltaná a lábatlani üzemet és az ott foglalkoztatott 230 dolgozó átvétele mellett 52 új munkahely is létrejönne.

Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára korábban elmondta: a kormány támogatja, hogy a Holcim új cementgyárat építsen Nyergesújfalun.

A cég vezetői úgy fogalmaztak: ha a népszavazáson elutasítják a beruházást, akkor valószínűleg nem Magyarországon építik meg a cementgyárat.

Nagy Mátyás, a település jegyzője az InfoRádiónak elmondta: a 63 milliárd forintos beruházás más előnyök mellett 300 millió forintos plusz bevételt jelentene Nyergesújfalunak.

Hozzátette: a 6.279 választópolgár több mint 50 százalékának kell voksolnia, hogy érvényes legyen a szavazás.

Nagy Mátyás hangsúlyozta: a népszavazás előfeltétel a további munkához, és ha megvalósul a beruházás, akkor az jelentős adóbevételt jelentene a településnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×