Mi lesz a pesti Covent Gardennel?

Infostart
2006. május 12. 09:38
Kulturális és kereskedelmi központ épülhet a hasznosítatlan közraktárakból a főváros IX. kerületében, a Duna-parton. A fővárosi önkormányzat magántőke bevonásával építtetné meg a létesítményt, az erről szóló pályázatot várhatóan heteken belül kiírják. A városvezetés pesti Covent Gardenként emlegeti a fejlesztést, az ellenzék szerint azonban az ajánlati felhívás több sebből vérzik.

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes az InfoRádióban azt mondta: az ingatlant egy magánbefektető újítaná fel, és 25 évig ő is üzemeltetné, a főváros azonban a tulajdonjogot nem adja át. A felújító adná bérbe az ingatlant, a bevétel egy részét pedig átadná a fővárosnak. Az önkormányzat azonban rendelkezésre állási díjat fizetne, és teljes garanciát vállalna a beruházásra.

A főpolgármester-helyettes elmondta, hogy az első három évben a helyhatóság által fizetett összeg még magasabb lenne a bevételnél, ebben az időszakban a fejlesztés mintegy 130 millió forintjában kerülne Budapestnek. A negyedik évtől azonban ez megfordulna, és a fővárosnak bevételt hozna a szerződés.

A pályázatban kikötnék, hogy döntően kulturális, közösségi létesítményeket kell kialakítani, de kereskedelmi egységek is helyet kapnának az egykori raktárakban.

Az ellenzék szerint sok a bizonytalanság

A fővárosi közgyűlés közbeszerzési bizottságának ellenzéki elnöke szerint azonban több sebből vérzik a közraktárak hasznosítására kiírandó pályázat. Deák András az InfoRádióban kijelentette, hogy többek között nem tudni, mennyi ideig tart az átépítés és mennyibe kerül.

A közbeszerzési bizottság ugyan kidolgozta a pályázat részleteit, ez azonban nem terjed ki arra, hogy a főváros milyen kötelezettséget vállal a beruházásban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Deák András, a közbeszerzédi bizottság ellenzéki elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Ikvai-Szabó Imre fõpolgármester-helyettes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást