eur:
394.19
usd:
370.85
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Kövér: a következő évek kérdése, hogy mi lesz Orbán posztja

A Fidesz Országos Választmányának elnöke megfontolásra érdemesnek tartja azt a javaslatot, hogy az ellenzéki pártszövetség akár már idén alakítson úgynevezett árnyékkormányt.

"Orbán Viktor megkerülhetetlen tényezője marad a magyar belpolitikának, úgy is, mint a Fidesz meghatározó politikusa. Hogy ezt pontosan milyen poszton fogja csinálni, az a következő évek kérdése, amit nem most tudunk eldönteni" - szögezte le Kövér László.

Mint mondta, a párt kongresszusán bizalmi szavazással mond majd véleményt a tagság a párt vezetéséről.

Kövér László kérdésre válaszolva elismerte: nem egy párt él abból, hogy Orbán Viktor-ellenes szavazatokat gyűjt be. Szerinte a legfájdalmasabb az, hogy "ebben a baloldali blokkhoz az MDF is csatlakozott".

A választási vereségről szólva Kövér László kijelentette: nem gondolja, hogy ilyen médiaviszonyok mellett a párt szövetségeseit vagy a tagozatok vezetőit kell okolni az eredményért.

Szerinte a szocialisták négyszer annyi lehetőséget kaptak arra, hogy saját üzenetüket közvetítsék, mint a Fidesz.

Hozzátette: leegyszerűsített állítás azt mondani, hogy a Fidesz ugyanannyit szerepelt a médiában, mint a szocialisták.

"Megítélésem szerint Magyarország erkölcsi, szellemi és politikai állapotának jövője szempontjából legalább ilyen fontos, milyen életmintát, értékrendet sugall, közvetít, sulykol főleg a felnövekvő generációk fejébe immár tíz éve az a kereskedelmi média, amely a maga egyperces híradójában, három tőmondatos híreiben látszólag kiegyensúlyozottan működik" - fogalmazott a Fidesz választmányi elnöke.

Azzal kapcsolatban, hogy a megalakuló kabinet mellett szükséges-e az ellenzéknek felállítania egy árnyékkormányt, Kövér László azt felelte: mindez a következő hónapokban dől el, a felvetést azonban érdemes megfontolni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×