eur:
393.48
usd:
364.45
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lemondott mandátumáról az MSZP-s kabinetfőnök és a miniszter

Lemondott mandátumáról az MSZP országos listájáról az Országgyűlésbe jutott Szilvásy György és Gráf József, helyettük Szabó Lajos és Kránitz László lesz az MSZP-frakció tagja - közölte Nyakó István, a párt szóvivője.

Ahhoz a tevékenységhez, amelyet el fognak látni, nem kötelező országgyűlési képviselőnek lenni - indokolta a szóvivő Szilvásy György miniszterelnöki kabinetfőnök és Gráf József földművelésügyi miniszter visszalépését.

Nyakó István közölte: a koalíciós tárgyalások végén derül ki, hogy Szilvásy György milyen posztot tölt majd be.

Gráf Józsefről a kampány alatt azt nyilatkozta a miniszterelnök, hogy megtartaná a következő kormányában is.

Nyakó István hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy a költségvetési bizottság elnökeként már bizonyító Szabó Lajos és Sopron szocialista képviselője, Kránitz László a frakció tagjai legyenek.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×