Öngyilkosságot követ el a Fidesz?

InfoRádió / MTI
2006. május 6. 16:49
A jobboldal számára az MSZP másolása politikai öngyilkosság, a jövőben csak akkor lesz esélye sikerre, ha egy vadonatúj, a baloldallal szemben valódi kihívást jelentő pártmodellt épít ki - mondta Tamás Pál a budapesti Kossuth Klubban rendezett szombati konferencián.

A szociológus szerint Magyarországon az utóbbi években meghatározóvá vált a centrum- és biztonságkeresés, a kiábrándulás a konfrontációs helyzetekből, a szabadságértékek pedig háttérbe kerültek.

Az MTA szociológiai intézetének vezetője szerint az első generációs politikai vállalkozókból álló rendszerváltó elit azzal a tipikus problémával találja magát szemben, hogy "átrendeződött a biznisz körül a piac", és alkalmazkodni kell.

Ebben a helyzetben csak új emberek tudják elhitetni magukról, hogy nem konfrontatívak, a korábbi, éles szembenállásra kihegyezett közpolitika szereplői viszont nem. A választásokon egy viszonylag semleges szereplő győzött egy olyannal szemben, akire "rá lehetett húzni a farkasfogú nagymama sipkáját" - mondta.

Tamás Pál szerint a jobboldalnak nem új vezért, hanem új pártszervezeti modellt kell keresnie. A régi gárdával vagy új vezetőkkel, a Fidesz vagy egy más nevű párt kereteiben, de mindenképpen új struktúrára van szükség - tett hozzá a szociológus.