Újjáépítik-e a magyar katonák Afganisztánt?

Infostart
2006. május 5. 20:05
Az új kormány dönthet majd a Magyar Honvédség újabb afganisztáni szerepvállalásáról. A katonákból és civilekből álló csoport a tervek szerint szeptembertől váltja fel az eddigi holland vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoportot.

Már az újonnan megválasztandó kabinet dönthet arról, hogy a Magyar Honvédség milyen formában vesz részt az afganisztáni újjáépítésben - mondta az InfoRádiónak a honvédelmi tárca szóvivője.

Még tavaly ősszel felmerült, hogy Magyarország tartományi újjáépítési csapatot indítana az ázsiai országba. Ezt később Havril András vezérkari főnök az InfoRádiónak megerősítette.

A jelen állás szerint a katonákból és civilekből álló alakulat szeptemberben egy holland vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoportot feladatait venné át, melynek során a közigazgatási rendszer kiépítésében kellene segítséget nyújtaniuk a helyi szervezeteknek.

Mennyi az annyi?

A Magyar Nemzet szerint az újabb afganisztáni szerepvállaláshoz egy kormánydöntés is elegendő lenne, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter azonban négypárti egyeztetést szeretne.

Bocskai István, a tárca szóvivője nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban az InfoRádiónak elmondott, az újjáépítési csoport biztosítása katonai feladat, a többi viszont nem a honvédelmi tárcához tartozik.

A minisztérium ugyanakkor cáfolta a Magyar Nemzet értesüléseit, miszerint milliárdokba kerülne az újabb afganisztáni szerepvállalás.

A tárca szerint a csoport katonai részét a már kint lévő magyar egységekből csoportosítanák át, ez pedig nem jár jelentős költségekkel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást