Elzárt politikusok a kerítés mögött - képgalériával

Infostart
2006. április 27. 20:23
Megközelíthetetlenek a koalíciós pártok politikusai a balatonőszödi egyeztető tárgyaláson. Az újságírókat még a kormányüdülő épületébe sem engedték be.

A kétnapos tanácskozáson az MSZP és az SZDSZ programját hangolják össze, majd a kormányzati struktúráról állapodnak meg, a személyi kérdésekről csak később tárgyalnak.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje korábban azt mondta: a megbeszéléseken a jelenlegi kormány tagjai, a koalíciós pártok és a frakciók vezetői, valamint szakértők vesznek részt.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: az Országgyűlés május közepén, a kormány június közepén alakulhat meg.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke elmondta: azt szeretnék, ha az új kormány programjában szerepelnének az SZDSZ-nek a gazdaságpolitikára, az egészségügy átalakítására, az oktatási reform folytatására és a szociálpolitikára vonatkozó elképzelései.

A tanácskozáson részt vesznek a jelenlegi liberális miniszterek és az SZDSZ szakértői is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást