Herényi: nincs értelme az ellenzéki együttműködésnek

InfoRádió / MTI
2006. április 25. 08:52
Nem cáfolta a közszolgálati televízió reggeli műsorában Herényi Károly, hogy ő marad a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakcióvezetője. A politikus szerint nincs értelme az ellenzéki pártok parlamenti együttműködésének.

A politikus szerint a választás két fordulója közötti időszak a szavahihetőség próbája volt pártja számára.

Aki tud számolni, tudta, hogy az első forduló után nem lehet fordítani az eredményeken - tette hozzá.

Herényi Károly közölte: a választók számára követhetetlen volt, ami a két forduló között történt, és ez elbizonytalanította a szavazókat.

Fiatal szimpatizánsok

A politikus elmondta, hogy a két forduló között végzett felméréseik azt mutatják, hogy a tipikus MDF-szavazó 50 év alatti, városi, több diplomája is van.

Herényi Károly kiemelte: a legutóbbi időkben sok fiatal jelentkezett, hogy a párt tagja kíván lenni.

Az MDF frakcióvezetője hangsúlyozta: az ellenzék együttműködésének a most megalakuló parlamentben sincs értelme, mert a pártok programja különbözik egymástól, így szerinte hasznosabb, ha ki-ki saját elvei szerint politizál.