eur:
393.88
usd:
364.83
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Orbán: csak összefogással lehet nyerni

A Fidesz elnöke a választások második fordulójának értékelésekor kijelentette: bebizonyosodott, hogy csak azok nyerhetnek a magyar választójogi rendszer "világos vastörvényei" mellett, akik az összefogást választják.

"Összefogás híján nem vagyunk képesek a győzelemre. Ellenfeleink összefogtak, győztek, úgy illik, hogy gratuláljunk" - jelentette ki Orbán Viktor.

A Fidesz vezetője azt mondta, hogy "szelíden, de határozottan" meg kell üzenni a párt szavazóinak: mindenkit megvédenek, akik rájuk voksolt, "senkinek nem eshet bántódása".

Orbán Viktor a Fidesz szavazóinak azt üzente: legyenek büszkék arra, hogy nyitott szemmel jártak, felmérték az ország helyzetét, majd nyitott szemmel szavaztak.

Rengeteget dolgoztunk az elmúlt években és a választási kampányban. A Fidesz megőrizte mandátumainak számát - tette hozzá.

A Fidesz elnöke úgy vélekedett, hogy szomorkodni nem a Fidesz miatt, hanem az ország helyzete miatt indokolt.

Orbán Viktor elmondta, hogy a Fidesz új frakciója csütörtökön ülést tart, május 1-jén pedig nagygyűlés lesz a Budai Várban.

Alkotó ellenzékként kell politizálni, ki kell állni a Fidesz választási programja mellett. Új politikai programra is szükség van, amelynek középpontjában a választási győzelemhez szükséges egység áll - jelentette ki a párt elnöke.

{{keretes_cim}}

A Fidesz alelnöke szerint nem biztos, hogy ebben a gazdasági helyzetben a nyertes kormánykoalíció kitölti teljes négy évét. Schmitt Pál az InfoRádiónak azt mondta: nehéz lesz egyszerre egy működőképes országot vezetni és a választási ígéreteket betartani.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×